Hírek

Az első öttusa kvótát Kasza Róbert szerezte meg. Ám mivel a kvóta nem névre szóló, ezért nem lehetett abban biztos, hogy ő is fog utazni Londonba. Végül ketten állhatnak rajthoz, és a kapitány döntése értelmében Marosi Ádám és Kasza Róbert utazhat az ötkarikás játékra. Mindkét fiú tudja, az olimpia milliője más, ám mentálisan is sokat készülnek. A dobogó valamelyik fokára várják magukat.
Barta Nórinak a negyedik, míg Gondos Flórának az első olimpiája lesz Londonban. A februári kvalifikációs Világkupán ugyan nem szerezték meg a kvótát, de az ott elért eredményüknek köszönhetően mégis indulhatnak az ötkarikás játékokon.
Három kitűnő tornász, és három remek példaképp. Guczoghy György, ha az olimpiai helyezését tekintjük, Magyar Zoltánnal bronzérmet nyert, csapatban. Borkai Zsolt, egyszeres olimpiai bajnok, és nem csak Győr polgármestere, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok, és róla nevezték el a Magyar Vándort.
Nehéz dolga volt Pálvölgyi Miklósnak, akinek el kellett döntenie, hogy a megszerzett két női kvótával ki kapjon lehetőséget az olimpián. Végül Kovács Saroltának és Tóth Adriennek szavazott bizalmat, akiknek így gyermekkori álmuk teljesült. A lányok az olimpia zárónapján szerepelnek, ami azt is jelenti, hogy még van egy kis idejük a felkészülésre.
Nincs is jobb kikapcsolódás a melegben egy kis dunai horgászásnál. A két kötöttfogású birkózó jó barát, Bácsi Péter és Lőrincz Tamás a kemény edzések, külföldi edzőtáborozások közt így próbál feltöltődni. Peking és Athén után harmadik olimpiájukon mind a kettőjüknek az olimpiai érem a célja.

Nehéz dolga volt Pálvölgyi Miklósnak, akinek el kellett döntenie, hogy a megszerzett két női kvótával ki kapjon lehetőséget az olimpián. Végül Kovács Saroltának és Tóth Adriennek szavazott bizalmat, akiknek így gyermekkori álmuk teljesült. A lányok az olimpia zárónapján szerepelnek, ami azt is jelenti, hogy még van egy kis idejük a felkészülésre.

A Németországban élő Tóth Krisztinek 1996 volt az első olimpiája. Akkor még eszébe sem jutott, hogy ilyen hosszú ideig pingpongozzon. Most már az ötödik olimpiáján fog asztalhoz állni.Legnagyobb sikerét Sydney-ben érte el, amikor is párosban Bátorfi Csillával, párosban állt asztalhoz. A bronzérem elmaradt, ám így is sikerüknek akkora hatása volt, hogy több, mint 100 gyermek jelentkezett a Statisztikában másnap pingpongozni.
Az utolsó nagy hajrát, a végső felkészülést csapatépítéssel, összetartással kezdte a magyar férfi kézilabda válogatott, amely Mocsai Lajos invitálására Felsőmocsoládra látogatott, majd a Balatonon szelte a habokat. Ám ide, a játékosok nem egyedül érkeztek, hanem családjukkal.

Gyurta családban már nem csak Dani az, aki felnőtt versenyen is felállhatott a dobogóra. Az öccse Gergő is letette névjegyét, a debreceni Európa-bajnokságon. Így most már eldőlt, ő is ott lesz az olimpián. Az út, amin kijutott nem volt egyszerű, hiszen az olimpiai "A" szintet egyszer már megúszta, ám az a verseny nem lett "hitelesítve" vagyis nem volt dopping ellenőr sem... 

A vízilabdás lányok teljes mellbedobással készülnek- most már kizárólag - az olimpiára. A rivális kínai válogatottal edzettek közösen ezúttal hazai pályán a Margitszigeti uszodában. A kínaiakat nem véletlenül hívta ide Merész András kapitány, hiszen az olimpián egy csoportban kezdenek. De jó hír, hogy így a keresztmérkőzéseken már nem veszélyeztethetnek minket. Idehaza mindenesetre két meccsen is megvertük őket.