Countdown Timer javascript file saved to: sites/utlondonba.hu/files/jstimer/timer.js

Vajda Attila

Egyetlen kenus képviseli a magyar színeket Londonban. A válogatón eldőlt, hogy az a sportoló, aki tavaly a szegedi világbajnokságon megszerezte a kvótát. Vajda Attilát mostantól a címvédés lehetősége hajtja előre. Mégpedig a kimerültségig. Ez nem csoda, hiszen aki Attilát ismeri, az tudja, maximalista.

45.

  • Vitorlázás a férfi kézilabda válogatottal
  • Női vízilabda csapatunk Kína válogatottja ellen
  • Gyurta Gergely edzésén
  • Deák Nagy Marcell és Kazi Tamás a két jó barát

44. adás kérdése

Hány éve kezdte újra az úszást Risztov Éva?

Risztov Éva

Négy év kihagyás után három éve kezdte újra az úszást Risztov Éva. A visszatérése pedig parádésra sikeredett. Debrecenbe már szinte hazai környezetben ugrott vízbe, hiszen a visszatérés után ez a város fogadta őt be. Olyannyira, hogy Évi ide is költözött és itt is jár főiskolára. Az Európa-bajnokságon sorra döntötte meg saját csúcsait, ami azt jelenti most 26 évesen sokkal jobb időket úszik, mint 17 éves korában. Egyedüli lesz az olimpián, aki nem csak fedett medencében, de a nyílt vízen is rajthoz áll.

Kazi Tamás ? Deák Nagy Marcell

Június 27-én kezdődik az Atlétika Európa Bajnokság Helsinkiben. A magyar csapat tagjainak ez az egyik utolsó nagy erőpróbája az Olimpia előtt. Kazi Tamás és Deák Nagy Marcell gőzerővel készülnek, és nem titkolják, eredményes szereplést várnak maguktól.

44.

  • Olimpiai eskütételen jártunk
  • Átadták a Co-op szalagot
  • Kálovics Anikó portré
  • Merész András és csapata

Varga Tamás ? Hirling Zsolt

Zsinórban harmadik olimpiáján indulhat a Varga Tamás ? Hirling Zsolt kétpár, amire eddig még nem volt példa a magyar evezős sport történetében. Az egység úgy nyerte meg a luzerni pótkvalifikációs versenyt, hogy csak tavaly ősszel ült össze újra. Ami azért is szenzációs, mert egy évvel ezelőtt Hirling Zsolt még Kenyában egy alapítványon keresztül ottani embereknek segített. Ma már az olimpiára készül.

Sportpszichológus

Az olimpiai siker nagyrészt fejben dől el ?állítják a sportolók. Éppen ezért, aki ezt igazán komolyan gondolja, pszichológus segítségét is igénybe veszi. Az olimpiára utazó teamben több pszichológus is helyet kap, hiszen az év fő versenyén sportolóink ott a helyszínen is igénybe vehetik a terápiát. Természetesen nem mindenki, csupán azok, akiknek minderre szükségük van.

43. adás kérdése

Hányadik olimpiájára készül Kapás Boglárka?

Kapás Boglárka

Szülővárosában, Debrecenben szerzett Európa bajnoki aranyérmet Kapás Boglárka. Bogi legnagyobb problémája nem az úszás, nem az edzések nehézségei, nem a leúszott kilóméterek, hanem a hajnali ébredések. Ám az elmúlt években ezzel is sikeresen megbirkózott, ugyanis nemrég itthoni medencében kiharcolta a kvalifikációt. Így a mindössze még csak 19 éves úszó most már minden erejével a londoni olimpiára összpontosíthat.
Syndicate content